"Oh őrizd a féltéstől szívedet.
Zöld szemű szörny az, mely játékot űz
A vérrel, a melylyel táplálkozik.
Még boldog, a ki tudva csalatását,
Meggyűlöli a csalfát; de minő
Kínperczeket számlál, ki hőn szeret,
S gyanútól rágva mégis csak szeret!"
(Shakespeare Othello)
(kép források: squidoo.com, vlp.mpiwg-berlin.mpg.de, boon.hu, eletmod.hu, mixonline.hu)
Mi, férfiak többször vagyunk nevetségesek, mint sem hinnénk. A férfi eredendően nevetséges teremtmény, de legalábbis tragikomikus képződmény egy elnagyolt, és be nem fejezett világban. A teremtést nem fejezték be, vagyis a férfit is félbehagyták. Azt nem tudom, melyik testrészén, és hol hagyta abba az Isten a férfit, de egyszer csak megelégelte a dolgot, s azt mondta a lélegző, bajuszos és hímvesszős agyagnak, hogy ennyi, kész vagy, ember vagy, rád untam tovább veled bajmolódni. S a férfi ahelyett, hogy fölnevetett volna, komolyan vette magát. Nyomban vezérigazgató, főszerkesztő, király, meg főpap lett.
VálaszTörlés(Darvasi)
Pedig nem ő, hanem mindenkori társa, a nő lett befejezve. A nő a teremtés egyetlen valóban elkészült dolga a sötét éjszaka mellett. Ha délelőtti pillanatban pucérra vetkőztetnénk a Kárász utcán sétáló emberi lényeket, s tennénk mindezt pusztán esztétikai célzattal, azt tapasztalnánk, hogy nincsen nevetséges alakú és formájú nő és leányzó, de még a termetesebb, túlsúlyos, idősebb hölgyek is hordozzák a fenségesség különös jegyét, míg a férfiak kivétel nélkül nevetségesnek találtatnának. A férfi pedig hogy ne legyen olyannyira mulatságos, kitalálta, hogy Isten is férfi, valamint kitalálta a háborút, a nadrágot, a bajuszkötőt, kuplerájt, a focit.
VálaszTörlés(Darvasi)
Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned - elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak - kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet plomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz. (Sylvia Plath)
VálaszTörlés